4 újabb halott Magyarországon, kijöttek a területi adatok

Meghalt újabb négy krónikus betegséggel küzdő, idős beteg a koronavírus-járványban Magyarországon, a fertőzöttek száma pedig 525-re nőtt – olvasható a koronavirus.gov.hu szerda reggeli tájékoztatásában.

Mint valamiért fontosnak tartották hangsúlyozni, a négy elhunyt szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedett. Az elhunytak száma ezzel 20-ra nőtt, de 40 főre emelkedett a gyógyultak száma is. Jelenleg 61-en vannak karanténban és 15 208 mintavétel történt.

Közzétettek egy térképet is, mely szerint már minden megyében van koronavírusos beteg. A legtöbb fertőzöttet Budapesten (232 ember) találták, amelyet Pest megye (98 ember) követ, majd Győr-Moson-Sopron (26 ember) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (25 ember) következik. A legkevesebb fertőzött Heves (3 ember) és Békés megyében (3 ember) van.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Hozzáteszik, még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Egy székesfehérvári kollégiumban is kimutatták a kórházban talált veszélyes baktériumot

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk