Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Bors: Meg akartak verni egy koronavírus-fertőzöttet Szekszárdon

Harta ViktorHarta Viktor
Hatósági felirat egy megfigyelés alatt álló személy lakásának ajtaján.
Hatósági felirat egy megfigyelés alatt álló személy lakásának ajtaján. Fotó: MTI/Komka Péter

A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia egy szekszárdi koronavírus-fertőzött otthonánál, miután lincshangulat alakult ki, amikor a helyiek megtudták, hogy fertőzött van a közelükben – írja a Bors.

Úgy tudni, egy 28 éves szekszárdi férfinak lett pozitív a tesztje, aki hétvégén érkezett haza Németországból, ahol egy üdülőközpontban dolgozott.

A lap szerint hétfőn kisebb gyülekezet alakult ki a család házánál, ezért a rendőrség segítségét kérték, akik biztosították a helyszínt. Az egyik szomszéd szerint meg akarták verni, el akarták üldözni otthonából a férfit – erősítették meg a Bors értesülését több helyről is. A bulvárlapnak egy szomszéd azt is mondta:

Akkor tört ki a balhé, amikor kitették a kapura azt a piros lapot, vagyis a hatósági figyelmeztető feliratot, amely felhívja a figyelmet, hogy a házban járványügyi megfigyelés alatt lévő személy tartózkodik.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nem erősítette meg a lap értesüléseit, de mint írják, „nem is adhatnak ki ezzel kapcsolatban pontos adatokat”. Annyit közöltek, hogy a hatályos kormányrendeletek szabályozzák a veszélyhelyzetből adódó feladatokat, és hogy a rendőrség eddig is megtett és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy a közrendet és a közbiztonságot fenntartsa.

A lap úgy tudja, a rendőrség azóta 24 órás ügyeletet tart azon a környéken, ahol a férfi él, hogy megelőzzék az összetűzéseket.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Elzavarták a biztonságiak a pórnépet a miniszternek és főispánnak fenntartott székekről a szekszárdi szüreti fesztiválon

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”