Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Szlávik: heten vannak intenzív osztályon

Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs vasárnapi ülése után online sajtótájékoztatón.

Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember – egy 65 és egy 75 éves nő – hunyt el. Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.

Hozzátette,

a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is.

A főorvos szerint a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka. Vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból, köztük vannak 40 és 60 év körüliek is.

Szlávik tájékoztatása szerint jelenleg összesen 49 embert ápolnak a Szent László Kórházban. A betegek felének enyhe vagy közepes tünetei vannak, úgy mint köhögés, légszomj, magas láz, gyengeség, izom- és ízületi fájdalmak. A betegség lefolyásáról szólva a szakember elmondta:

A betegek 20 százalékánál néhány napos köhögés után magasabb láz, „köpetürítéssel járó köhögés, rendkívüli fejfájás és gyengeség jelentkezik. Ilyenkor a betegség a súlyos stádiumba vált át.”

Ezek a betegek általában 10-14 nap múlva intenzív osztályra kerülnek, és ott gépi lélegeztetésre szorulnak. A gépi lélegeztetés sokszor hetekig is eltart – tette hozzá Szlávik, megjegyezve, hogy a jelenleg intenzív osztályon ápolt egyik beteg két hete lélegeztetőgépen van.

A tájékoztatás szerint azok a betegek, akiknek nagyon enyhe tüneteik vannak, otthon várhatják a gyógyulást, ami általában két hét. Amennyiben az állapotuk romlik, ezek a betegek is azonnali kórházi kezelésre szorulnak – hangzott el.

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Enyhén növekszik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja

Ez a KDNP-s férfi szeretne mondani valamit Önnek a termékenységtudatosságról

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Tömeges ételmérgezés volt egy magyar kórházban