Orbán: az emberek félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket és tönkremennek

Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus elleni védekezés keretében felállított akciócsoportok vezetőinek jelentését hallgatja meg a Karmelita kolostorban 2020. március 19-én este. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Most a cél az, hogy minél kevesebben essenek ki a munkából, aki pedig valamilyen okból nem tud dolgozni, az mihamarabb újra munkába állhasson, mert „ha munka van, minden van” – magyarázta Orbán Viktor pénteken a Kossuth propagandaadó reggeli műsorában.

Nagyon fontos, hogy az ország dolgozzon – emelte ki, jelezve: ez persze nem lehetséges minden körülmények között, de segítenek annak, aki elveszíti munkáját. Azt ígérte, a vállalkozókat is próbálják támogatni, hogy ne kelljen elbocsátani embereket.

Orbán szerint az emberek attól félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket, közben ketyegnek a hitelek, elviszik a fedezetet, majd pénzügyileg tönkremennek.

Ezért első intézkedésként az év végéig felfüggesztették a felvett hitelek tőke- és kamattörlesztését. Vagyis nem kell attól tartani, hogy ha valaki most nem tud fizetni, akkor „lenullázódik az, amit az elmúlt tíz évben felépített” – magyarázta. A bankoknak fizetett összes törlesztés egy éves összege 3600 milliárd forint.

Emellett az „érzékeny” ágazatokban, a taxisoktól a vendéglátósokon át a szállodásokig járulékfizetési könnyítéseket rendeltek el

– közölte Orbán Viktor, hozzátéve, további lépésekre is lesz szükség.

Orbán Viktor elvesztette a perét, amit azért indított, mert szerinte nem is akarta egy rokonának megszerezni a Spart
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Mi történt? Váratlanul felszámolás alá került a Doktor24, az alapítók „bírói műhibáról” beszélnek
Magyar Péter kiosztotta a migránsokért könyörgő milliárdos csirkegyár-tulajdonost