Nem izgatja a felhívás az utasokat, simán beülnek a lezárt területre

Egészen döbbenetes fotókat posztolt valaki a Twitteren: miután napok óta a csapból is az folyik, hogy aki teheti, maradjon otthon, vagy ha mennie kell, legalább tartson méteres távolságot a másiktól, a buszon pedig még kordonnal is elkerítik a sofőrök területét, úgy tűnik, vannak, akik semmiből sem értenek.

A nem egyedi esetet bemutatók képeken az látható, hogy az utasok egy részét egyáltalán nem zavarja a vastag szalag és a jól látható felhívás, simán bemásznak a sofőr mögé:

Előzőleg Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója szombaton írt arról, hogy a járművezetők védelmében hétfőtől lezárják az első ajtó környezetét a BKK járatain. Aki azonban nem követi a híreket, annak is látnia kell a járműveken a kordont és a feliratot.

A járvány miatt egyébként számos rendelkezés lépett életbe keddtől, amelyek egyebek mellett érintik a vendéglátóipari egységek működését és a közösségi rendezvényeket is.

Megöltek egy férfit a VII. kerületben

Baj van Budapesten, újabb milliárdokat bukhat a főváros

Mi történt? Két nő holttestét találták meg Budapesten

Karácsony Gergely üzent a budapestieknek: ez történt a nyáron

Kisiklott és az árokba dőlt egy vonat Magyarkútnál, 20 fő utazott rajta

Elvágta kórházban fekvő apja infúziós csövét egy sarkadi fiú – elmondta, miért tette