Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

A tanárok az iskolák bezárását kérik a kormánytól

A kormány álláspontjával szemben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyaránt a közoktatási intézmények bezárását és rendkívüli tanítási szünet elrendelését látja szükségesnek a koronavírus-járvány miatt.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: azt tapasztalják, hogy sorra zárják be a környező országokban a közoktatási intézményeket az ott dolgozók, a gyermekek és az egész társadalom védelme érdekében. Nem értenek egyet a kormány döntésével, szükséges a rendkívüli tanítási szünet bevezetése – jelentette ki.

A szakszervezeti vezető szerint ez azért fontos, mert

bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, de nagy veszélyt jelentenek vírushordozóként. Emellett a pedagógusok és oktatásban dolgozók átlagos életkora magas, 48-50 év, az ő védelmük érdekében is szükséges ezt a lépést megtenni.

Az érdekvédelmi szervezet elnöke szerint erre lehetőséget ad a nemzeti köznevelésről szóló törvény és a tanév rendjét szabályozó Emmi-rendelet is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében szintén a rendkívüli tanítási szünet bevezetése mellett érvelt. Azt írták: a nyilvánosságra hozott adatok szerint igaz, hogy az átlagos kontaktok alapján a fertőzés valószínűsége 8 százalékos, de a családon belül és zárt csoportokon belül ennek akár hatszorosa lehet a fertőzés veszélye. Bár a fiatal korosztály megbetegedési rátája alacsony, észrevétlen vírushordozóként azonban nagy veszélyt jelenthetnek a vírus terjedése szempontjából – mutattak rá.