Belföld

Menczer Tamás ledobta az atomot Magyar Péterre

Belföld

Mészáros Lőrinc a verseny nélkül elnyert állami megbízásokról: „Ezt minden magyar vállalkozó nevében kikérem magamnak”

Belföld

Pánik a Karmelitában, vasárnap egész nap üléseztek Rogánék

Bajban a Wizz Air: durva leépítés jön a koronavírus miatt

Szilágyi SzabolcsSzilágyi Szabolcs

Legkevesebb húsz százalékkal csökkenti kapacitását és több szakterületen is létszámleépítést jelentett be dolgozóinak a Wizz Air a koronavírus-járvány okozta visszaesés miatt – írja a Magyar Hang egy, a lap birtokába jutott belső levél nyomán.

Úgy tudni, a Váradi József vezérigazgató által jegyzett tájékoztatás szerint a társaságnál

az április-júniusi negyedévben számolnak komolyabb visszaeséssel, ami a cég történetében egyébként példátlan mértékű

.

A vezérigazgató reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy júliustól ismét teljes kihasználtsággal fog működni a légitársaság.

A Magyar Hang úgy tudja, a cég vezető tisztségviselőinek körében egy 17 százalékos leépítés már megtörtént: a korábbi 46 fő helyett 38-an maradnak a Wizzair állományában. Azonnali hatállyal felmondták továbbá a hallgatói és gyakornoki szerződéseket, felfüggesztik a pilóták és egyéb szakemberek toborzását, a bérkompenzációt törlik és fizetés nélküli szabadságot kínálnak az állományban maradó alkalmazottaiknak.

A Magyar Hangnak nyilatkozó ágazati szakértők egyöntetűen állítják, hogy a Wizz Air bajban van. Egyik hónapról a másikra eltűntek a fogyasztók, és a diszkont légitársaság üzleti modellje a nagy cash flow-ra épül: rengeteg pénzt fizet ki alvállalkozóknak és beszállítóknak, amit a jegybevételekből kellene most is fedeznie.

A Wizz Air a laphoz eljuttatott közleményében megerősítette, hogy a koronavírus terjedése miatt csökkenő kereslet jelentős hatással van a légitársaság működésére. Mint írták, a menedzsment azonnal megtette a szükséges lépéseket a vállalat megóvása érdekében, hogy a jelenlegi globális egészségügyi vészhelyzet közben és annak lezárulta után is fenntarthassa alacsony viteldíjait és magas színvonalú szolgáltatását.

Földbe csapódott egy kisrepülőgép Ráckeresztúrnál, két halott

Nincs elég kerozin a budapesti reptéren, több induló gép sem tudott felszállni

264 millió forint közpénzbe került Szijjártó három repülőútja tavaly egy luxusgéppel

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

4 milliárd forintból ezer parkolóhelyet alakítanak ki Kaposváron

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra