Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Beismerték: koronavírus-teszt nélkül elküldték a Szent László Kórházból azt a férfit, akinek szülei megfertőződtek

Tényleg Nem végeztek koronavírus-tesztet azon a férfin a Szent László Kórházban, akinek 70 éves apjánál, majd anyjánál is diagnosztizálták a kórokozót

– hangzott el az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa azt mondta, kivizsgálták a férfit, majd elbocsátották, a tesztet azóta sem végezték el rajta.

A férfiről előzőleg az Index írt, miután kiderült: valószínűleg ő fertőzhette meg saját édesapját, noha koronavírus-gyanúval járt február 27-én a Szent László Kórházban, ahonnan azonban akkor hazaküldték, mondván, vélhetően nem koronavírusos.

A főorvos most arra kéri az azóta Svédországban lévő férfit, hogy jelentkezzen a vizsgálatra.

Szlávik János a 444.hu kérdésére, hogy hogyan fordulhat elő, hogy egy beteget koronavírus gyanújával beküldenek a Szent László Kórházba, ott azonban nem végzik el rajta a tesztet, azt válaszolta, hogy a

kollégája az akkor érvényes szakmai előírást és protokollt betartva bocsátotta el a férfit.

A főorvos kitért arra is, hogy 24 órán belül megváltoztatják a esetdefiníciót, ami alapján a magyar orvosok eljárnak egy-egy fertőzésgyanús beteggel szemben.