A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolások kerettantervébe

A 7-8. osztályosok számára kémiaórán ősztől már a javasolt tevékenységek között fog szerepelni

“a pálinkafőzés tanulmányozása videofilm segítségével, a folyamat értelmezése”.

A 444.hu-nak egy tanár juttatta el az új kémia kerettantervet, melyet azzal vezetnek fel, hogy az „oktatás minden szakaszában törekedni kell az élményszerűségre, a tanulók számára releváns és érdekes problémák kémiai vonatkozásainak bemutatására, a gyakorlatban használható tudás elsajátításának fontosságára. (…) Az élményközpontú tanításnak arra kell összpontosítania, hogy a tanulók tudatába beépüljön: a kémiai ismeretek szükségesek az élőlényekben zajló folyamatok megértéséhez, a mindennapokban használt tárgyaink előállításához, feladata a tudatos vásárlási és anyagfelhasználási szokások kialakítása, az egészségvédelemhez és az élhető környezet megóvásához szükséges ismeretek és szemlélet biztosítása.”

A 444.hu megjegyzi, a biológiai kerettantervben ugyanakkor nem említik az alkoholfogyasztás káros hatásait, noha a 800 ezer alkoholista országában erről is legalább olyan fontos lenne beszélni, mint a „pálinkafőzés tudományáráról”.

Oroszok állhatnak a reggeli bombafenyegetés mögött, erre jutott egy civil nyomozás

Itt tart most a nyomozás: megszólalt a rendőrség az iskolai bombafenyegetésekről

Gyermekbántalmazás: leragasztották a síró kisgyerek száját a zselicszentpáli bölcsődében

Meghalt egy ember Kismaroson

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Tűz volt egy miskolci iskolában