Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Beadták a törvénymódosítást, hogy praktizálhasson is Győr új, fideszes polgármestere

Gulyás Gergely, Böröcz László, Bajkai István és Nacsa Lőrinc beadták az önkormányzati törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében a szexbotrányba belebukott Borkai Zsoltot váltó Dézsi Csaba András a polgármesterség mellett orvosként is tevékenykedhet Győrben.

A hvg.hu cikke emlékeztet: a jelenlegi szabályozás szerint a fideszes Dézsi nem tölthette volna be egyszerre a városvezetői tisztséget és a helyi kórház osztályvezető főorvosi pozícióját, az egészségügyi dolgozók ugyanis nem lehetnek polgármesterek. (A törvény eddig úgy szólt, hogy a 3000 főnél nagyobb települések polgármestere csak tudományos vagy művészeti munkát folytathat, mostantól azonban engedik az egészségügyi munkát is.)

A módosítás értelmében azonban a továbbiakban önkormányzati képviselők már lehetnek állami alapítású vagy állami tulajdonú cégek felügyelőbizottságának vagy ügyvezetésének tagjai, és önkormányzati cégek tagjaivá is válhatnak, amennyiben a társaság legfőbb szerve a képviselő-testület.

Emlékezetes, a közelmúltban a 22 évesen helyettes államtitkárrá lett Rácz Zsófiához igazították a törvényt. Korábban ugyanis diploma kellett ehhez a pozícióhoz, de egy módosítás értelmében mostantól a hallgatói jogviszony is megteszi.

A tizedikről lökte ki volt barátnőjét egy férfi Győrben

Középiskolában kampányolt a fideszes polgármester, papagájos sztorikkal álcázta a propagandát

Árhullám Győrben: autókat kellett kimenteni a megáradt Rábából

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt