Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Nevet változtatott az LMP

Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az

LMP – Magyarország Zöld Pártja

hivatalos elnevezést használják – jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Schmuck szerint ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért. Beszélt arról is, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy „kinyitják” a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország – magyarázta.

Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként a felkészülést jelölte meg a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak – hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.