Meglepő ábra arról, hányszor kapták hazugságon a kormánymédiát tavaly

Origo

Az Átlátszó adatigénylése nyomán készített grafikont a Momentum, mely azt szemlélteti, hogy 2019-ben hány helyreigazítási per indult a kormányközeli, és hány a kormánykritikus médiumok ellen, illetve ezeknek hányszor lett elmarasztalás a vége.

Az ábrán jól látható, hogy a kormánypropagandát toló „sajtótermékek” ellen majdnem kétszer annyi helyreigazítási per indult tavaly, mint a kritikus orgánumok ellen, a sárga csík pedig a bukott pereket jelzi, melyeknél még szembeötlőbb a különbség.

A kormánybarát, önmagát etalonnak tartó Fidesz-média egyébként már 2018-ban is tömegével bukta a sajtópereket, akkor 109 vesztes ügyük volt, miközben a jelentősebb kormánykritikus szerkesztőségeket mindössze 14 esetben marasztalták el.

Nagy bejelentés: „Jön a nyugdíj!”

Orbán nekiment Ukrajnának: ez nyílt hadüzent

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Szorul a hurok: Brüsszel kemény üzenetet küldött a kormánynak

Fotót hamisított a fideszes, majd miután lebukott, törölte (róla az AI-vízjelet)