Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Egy év börtönt kapott Hunvald György első fokon

Színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival. Azzal védekezett, hogy mások is lopnak.

Egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság hétfőn Hunvald György volt szocialista polgármestert, akit egy lassan másfél évtizede, Erzsébetváros vezetőjeként elkövetett több tízmillió forintos hűtlen kezeléses ügyben találtak bűnösnek. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítélete nem jogerős.

Hunvald ellen több büntetőeljárás indult több mint egy évtizeddel ezelőtt, és csaknem három évet töltött előzetes letartoztatásban. Volt olyan ügy, amelyben jogerősen felmentették, és volt olyan, amelyikben elítélték.

Ebben az eljárásban négy megbízási szerződés, továbbá egy szocialista politikus mobiltelefon-használata miatt kellett bíróság elé állnia, az ügyben egyszer már volt jogerős ítélet, majd perújítás.

A bíró mostani szóbeli indoklása szerint Hunvald György hűtlen kezelést követett el a négy megbízási szerződéssel, melyeknél nyilvánvaló, hogy nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítés igazolások pedig fiktívek volt.

A kétezres évek második felében kötött szerződések közül voltak olyanok, amelyek alapján havi 300-400 ezer forintot fizettek ki éveken keresztül.

A VII. kerületi önkormányzatnak ezzel az elsőfokú ítélet szerint mintegy 28 millió forint kárt okoztak.

A bíróság a mobiltelefon-használat engedélyezése kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény. Nyomatékos enyhítő körülménynek tekintették a „rendkívüli időmúlást”, amiről Hunvald nem tehet, ugyanakkor a súlyosító körülmények között említették, hogy a vádlott a bűncselekményeket országosan ismert politikusként követte el, éveken át.

Mások is csinálnak ilyet

A bíró leszögezte, hogy

a történtek kapcsán nem elfogadható az a védekezés, hogy mások is csinálnak ilyet, s az sem, hogy ma már jóval nagyobb összegekről van szó a hasonló esetekben.

Hunvald György az eljárás során túlnyomórészt tagadta bűnösségét. Az elsőfokú ítélet szerint Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mert büntetése az előzetes letartóztatással már letöltöttnek tekinthető. A bíróság kötelezte ugyanakkor, hogy fizessen meg mintegy 28 millió forintot és kamatait az erzsébetvárosi önkormányzatnak.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védője is fellebbezett, így a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.