Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Államtitkár: egyre többen közelednek!

Kontrát Károly mindenkit megnyugtatott, hogy továbbra is „nagy a nyomás” a határokon.

RövidenRöviden

Az év első két hete sok munkát adott a határokat védő rendőröknek és katonáknak, nagy a nyomás a határokon – mesélte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kontrát Károly szerint tavaly összesen több mint 17 200 migráns Magyarországra jutását akadályozták meg. Idén, az év első 12 napjában 1630 migráns próbálkozott eredménytelenül bejutni az ország területére. Összevetésül, hogy micsoda „bődületes” szám ez: 2017-ben a Fidesz-közeli off-shore cégek kötvénybiznisze 117 ezer unión kívüli polgárt szabadított Magyarországra.

Kontrát azonban most jobban aggódik: a Frontex – az EU határőrizeti szerve – az elmúlt napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy évben megduplázódott a balkáni útvonalon tartózkodó migránsok száma. Jelenleg több mint 100 ezer migráns halad a balkáni útvonalon, egyre többen közelednek a magyar határhoz. A migránsok gyakran nagy csoportokban érkeznek, s különböző módokon próbálnak bejutni Magyarország területére: gyalog, vonaton, taxival, vízen, alagúton – sorolta az államtitkár.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Szijjártó Bécsbe ment luxuscikkeket vásárolni, megkérdezték, nem fél-e a migránsoktól

Két bangladesi férfit találtak egy autó alvázában az M1-esen

Mi történik? Három határsértő ellen intézkedtek a rendőrök egész hétvégén

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter