Elfogták a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás gyanúsítottjait

kaposvar-verekedo
A 16 éves verekedő elfogása után. Fotó: police.hu

Pénteken elfogta a rendőrség a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás második gyanúsítottját is, miután korábban már a videózó társa is rendőrkézre került.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a most elfogott 16 éves fiatalt bűnügyi őrizetbe helyezték, és kezdeményezték letartóztatását. A gyanú szerint ő követte el a bántalmazást, míg társa készítette a bűncselekményről a felvételt.

A főkapitányság azt írta, hogy a kaposvári kapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a nyomozók kihallgatták a sértettet és tanúkat is meghallgattak a gyermekotthonban. Jelezték, hogy miután a nyomozóhatóság tudomást szerzett az esetről, hivatalból, soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek vizsgálatát.

Vizsgálat indult a gyermekotthonban is

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, hogy belső vizsgálatot indítottak a Zita Speciális Gyermekotthonban történt esettel összefüggésben.

A közleményben azt írták, hogy tájékoztatást kértek a megvert gyermek jelenlegi állapotáról és vizsgálat lefolytatására utasították az intézményt fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját. Hangsúlyozták: a gyermekvédelemben is zéró tolerancia érvényes a bántalmazással szemben.

A közösségi médiában megjelent videón az látható, hogy egy fiú a szobatársát üti és rúgja, a videó készítője pedig nevetve követi az eseményeket.

Szolgálaton kívüli katona ölhette meg volt élettársát Kaposváron

Megöltek egy fiatal nőt Kaposváron

Kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő egy ruhabolt eladójától Kaposváron

Újra kiment a fényre Orbán Viktor, most itt bukkant fel nagy titokban, egy marék ember előtt

Hazudott Orbán: kiderült, mégis volt kiskorú áldozata a Szőlő utcai rémnek

Most közölte a Rendészeti Államtitkárság: veszélyes vadállatot találtak egy tiszafüredi házban