Megvette az állam Mészáros Lőrincéktől a veszteséges Mátrai Erőművet

Aláírta a Mátrai Erőmű 72,66 százalékos tulajdonrészének adásvételi megállapodását az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. az állami MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel – közölte az Opus hétfőn, a Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos érdekeltségébe tartozó cég arra viszont nem tért ki, hogy mennyiért és milyen haszonnal került az államhoz a veszteségessé tett erőmű. A tranzakciót várhatóan 2020. első negyedévében zárják, ha meglesznek a hazai és Európai Uniós hatósági engedélyek.

A 444.hu emlékeztet, az erőmű 2018 tavaszán került Orbán Viktor strómanjának gyerekkori haverjának érdekkörébe, a szén-dioxid-kvóta drasztikus drágulása miatt azonban veszteséget kezdett termelni. 2017-ben már 10,7 milliárdos mínusz jött össze, 2018 4,3 milliárdos veszteséggel zárult, igaz, a tavalyi évet segítette egy 7 milliárd forintos állami támogatás is. Az időközben elavulttá vált erőmű környékén novemberben többen rosszul lettek.

A mostani tranzakcióval teljes egészében a magyar állam tulajdonába kerül a lignitbányászat joga, ami erősíti az ország energiafüggetlenségét – magyarázza az Opus közleménye. Megjegyezik azt is, a Mátrai Erőmű Magyarország második legnagyobb villamosenergia-termelője. A társaság közvetlenül több mint 2000 főt foglalkoztat, a beszállítói körrel és az Ipari Parkban dolgozókkal együtt pedig összesen több mint 5000 embernek ad munkát.

Hogy Mészáros Lőrinc és köre mennyit szakított a tranzakción, azt egyelőre nem tudni, egy szakember – konkrétan Orbán Viktor egykori energiaügyi helyettes államtitkára – a Magyar Hangnak mindenesetre úgy fogalmazott:

Mészárosék kizsigerelték a céget, elvették a jövendőbeli beruházások pénzét.

Friss videón Mészáros Lőrinc, aki új, 9,6 milliárdos magángéppel repked

Óriásit gyarapodott egyetlen év alatt Mészáros Lőrinc vagyona

Mészáros Lőrincet kikosarazták, nem lesz új tévéje

Százmilliókat kaszál Mészáros Lőrinc azzal, hogy saját magának fizeti be a rezsidíjat

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán