Semjén: a KDNP azért jött létre, hogy az evangéliumot képviselje a politikában

Semjén Zsolt
Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke (k) felolvas a párt megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisén a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban 2019. december 22-én. Mögötte Latorcai János válaszmányi elnök. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik, éppen ezért a párt tagjainak feladata, hogy hűségesek legyenek az örök értékekhez és rugalmasak a megfogalmazás tekintetében – magyarázta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Fideszre nőtt törpepárt elnöke vasárnap Kalocsán.

Semjén a KDNP megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisét megelőzően kiemelte:

a KDNP egy olyan sajátos párt, amely azért jött létre, hogy az evangéliumot képviselje a politikai életben.

Elveik lényege egyrészt az örök értékek megvalósítása a mindennapokban, másrészt az adott kor kihívásaira olyan válaszokat adni, amelyek megfelelnek a kornak, de mégis az örök értékekben gyökereznek – mesélte a párt elnöke.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány