Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Hadházy megszellőztette a kispesti „ellenzéki” mutyit, kiakadt az MSZP-s polgármester

RövidenRöviden
Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere.
Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere. Fotó: Facebook/Gajda Péter

Csütörtökön megszavazta a kispesti önkormányzat költségvetési bizottsága a kerületi közétkeztetés kiszervezését a Szakácstündér Kft.-nek, írja Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

A cég – mely egy panellakásba van bejelentve, és amit egy 24 éves focista alapított alig egy éve, így értékelhető referenciája sincs –, verseny nélkül nyerte el a zsíros megbízás. Hadházy úgy tudja, 10 évig, több milliárd forintért intézheti a kft. a kerület közétkeztetését, ráadásul úgy, hogy a főzést valójában ugyanaz a Mészáros Lőrinc-közeli cég fogja végezni, mint eddig.

Az erősen összejátszás-szagú javaslat ellen egyedül a momentumos tag szavazott nemmel.

Gajda: rugdossák Kispestet

Miután az ügy nagy nyilvánosságot kapott Hadházy jóvoltából – azt írta, „a kispesti városvezetés szembe köpött minden tisztességes ellenzéki politikust” – Gajda Péter polgármester egyelőre nem írja alá a szerződést.

Kispest első embere sértődötten reagált a vádakra, azt írta a Facebookon, „most telt be a pohár”.

„Egy közel egy éve zajló nyílt európai uniós közbeszerzési eljárást kezdett el úgy támadni egy országgyűlési képviselő és a Facebook bejegyzést gondolkodás nélkül közlő sajtó, hogy bennünket nemhogy nem kerestek meg, de nem is tájékozódtak az ügyben”

– fogalmazott a szocialista polgármester.

https://www.facebook.com/peter.gajda1/posts/10217629138018401

Gajda azt is írja, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és a Fővárosi Kormányhivatalhoz fordul állásfoglalásért, hogy kiderüljön, az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően járt-e el. Facebook-posztjában hozzátette, sajtó-helyreigazítási eljárásokat indít és feljelentéseket is tesz.

A polgármester 444.hu-nak küldött válaszából az is kiderül, az önkormányzatnak nincs tudomása róla, hogy „a nyertes ajánlatot tevő cég Mészáros Lőrinchez köthető, feladatunk az, hogy az eljárás törvényesen, szabályszerűen legyen lefolytatva, melynek maradéktalanul eleget tettünk”.

Hadházy válaszolt a „fideszesekre emlékeztető” MSZP-s reakciójára, azt írta:

nem azt állította, hogy a közbeszerzési eljárás „ne felelne meg a törvény betűjének”, hanem hogy „ez egy levajazott, tisztességtelen eljárás, aminek egyetlen célja, hogy mókusjelmezben visszatérjen a korábbi szolgáltató”.

A kispesti „ellenzéki” polgármester nem először kerül a hírekbe kétes ügyeivel, legutóbb Erdogan török elnök feleségével parádézott, de Gajda volt az is, akinek egyik korábbi önkormányzati képviselőjét, Lackner Csabát kizárták az MSZP-ből, miután máig nem tisztázott, vélhetően drogos, korrupcióról dicsekvő felvételek kerültek elő róla.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Hadházy a visszavonulását is belengette, annyira letaglózta Magyar Péter hirtelen jött népszerűsége

Botrány: kiengedték a letartóztatásból a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőt, Orbán gimnáziumi osztálytársát

Durva ellentámadás várható a Fidesztől

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter