Boldog István fideszes országgyűlési képviselő és jobbkeze, Fehér Petra korábbi fidelitasos politikus 2019. augusztus 20-án.

Termálvízben, kisgatyában lophatta szét a támogatásokat a szolnoki Fidesz-maffia

Miután november végén letartóztatták a fideszes Boldog István országgyűlési képviselő mindenesét, Fehér Petrát, az Index ma hosszú cikket közölt arról, hogyan működött a körülöttük kirajzolódó Jász-Nagykun-Szolnok megyei közpénztolvaj-maffia (vagy ahogy Bencsik András mondaná: hogyan „versenyeztek sikeresen”).

Nem egyszerű botlásról van szó: ügyészségi nyomozás indult, Boldog emberén kívül még három másikon kattant a bilincs, egy ember pedig nyomkövetőt kapott.

A történet lényege, hogy a gyanú szerint megzsarolták a választókerület polgármestereit, hogy csak az kaphat európai uniós forrásokat, aki bizonyos, pontosan megnevezett cégekkel szerződik, nekik ad munkát, magyarán rajtuk keresztül folyik át a megcsapolandó közpénz.

Az Indexnek Fehér Petráról a törvényszék – F. P. megnevezéssel – például egészen pontosan azt írt, hogy a nő

megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól – mint a pályázatok elbírásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy – jogtalan haszonra tett szert.

A lapnak több forrás azt mesélte, a most futó TOP-os pályázatok elején, a pályázási szakaszban Boldog István a kétpói polgármesteri hivatalba rendelte Fehér Petrán keresztül a polgármestereket, ahol – mintha orvosi rendelőbe mentek volna: egy polgármester már bent, egy kint, a harmadik településvezető épp végzett, és távozott –, sorban kapták az eligazítást, hogy mire pályázzanak, mit fognak megnyerni, és mi az, amit biztosan nem fognak tudni megnyerni.

Úgy tudni, volt olyan is, amikor a cserkeszőlői fürdő termálvizes medencéjében kellett találkozni Boldoggal, aki Fehér Petrával várta az érkező településvezetőt, hogy egy szál fürdőruhában, nyugodtan – telefonok nélkül – beszélhessék meg, hogyan is kellene a TOP-os pályázatokhoz hozzáállnia a polgármesternek, hogy aztán mindenki jól járjon.

Az Index azt írja, Boldog István szülőfalujában, Kétpón, ahol korábban polgármester volt, a Belügyminisztérium is vizsgálódik egy másik, szintén a fideszeshez köthető ügyben.

A lap többször kereste Boldog Istvánt, kérték, hogy kommentálja a maffiamódszereket idéző ügyét, de cikkük megjelenéséig nem reagált. A Facebookon ugyanakkor továbbra is igen aktív az országgyűlési képviselő, legutóbbi posztjában például arról számolt be, hogy

„megérkezett a »Fidesz Mikulás« Kétpóra”.

Kiemelt kép: Boldog István fideszes országgyűlési képviselő és jobbkeze, Fehér Petra korábbi fidelitasos politikus 2019. augusztus 20-án. (Facebook/Boldog István)

Kapcsolódó hírek