Rendesen kifizetik Ádert: januártól még a feleségének és a gyerekeinek is járna költségtérítés

A Blikk vette észre, hogy egy, Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat nemcsak Áder János köztársasági elnök és tucatnyi állami intézmény vezetőjének illetményét emelné meg januártól, hanem az államfő házastársának és gyerekének is pluszjuttatásokat állapítana meg.

A javaslat szerint Áder felesége például, ha kéri,

  • jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására;
  • hivatali autó használatára, akár saját célból is;
  • ha hivatalos programon vesz részt, külföldi utazásai esetén napidíjra, költségtérítésre és kíséretre tarthat igényt;
  • és első osztályon utazhat repülőn és vasúton is.

A tervezet szerint a jövőben külföldi programjaik esetén pedig Áder János gyerekinek is ugyanazok a jogosultságok járnának, mint az államfőnek,

vagyis ők is kaphatnának napidíjat és költségtérítést.

A javaslat bevezeti az özvegyi ellátás fogalmát is, melynek értelmében a mindenkori államfő özvegye az elnöki illetmény hatvan százalékát kaphatná meg (ha nem rendelkezik saját nyugdíjjal), ami havi kétmillió forintot jelenthet januártól.

A Blikk megjegyzi, a volt köztársasági elnökökről sem feledkezik meg a javaslat: Schmitt Pál és Sólyom László az eddigi kétfős titkárság helyett immár három főt alkalmazhatna, és a külföldi útjaikhoz a jövőben ők is költségtérítést igényelhetnének, plusz első osztályon repülőzést – annak ellenére, hogy sokan talán már azt sem tudják, mikor voltak hivatalban.

A Köztársasági Elnöki Hivatal a lapnak nem kommentálta, hogy indokoltnak tartja-e a plusz juttatásokat.

Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a makói Hagymaházban 2019. május 14-én. (MTI/Illyés Tibor)

Kapcsolódó hírek