Uszító, antiszemita plakátok jelentek meg az Index újságíróiról Budapesten

Izraeli zászlóval montírozták össze egy, Budapest több pontján kiragasztott plakáton az indexes Miklósi Gábort és Dezső Andrást, azzal a felirattal, hogy

„Mi is a határon túlról jöttünk”.

A nyíltan zsidózó plakát aljára azt is odaírták: „Index – Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás”.

A falragaszok valószínűleg Miklósi cikkére és Dezső videójára reflektálnak, miután a héten a fél lakájmédia konstans azon rinyált, hogy Miklósi nem állt fel a Puskás Aréna megnyitóján a „magyarság összetartozásáról” szóló Nélküled című popdal alatt, Dezső pedig a linkelt videómontázzsal röhögte ki a turbómagyarokat.

A Fidesz szélsőjobbos fiókpártjaként tengődő Mi Hazánk Mozgalom egyébként néhány napja jelentette be, hogy feljelenti az Indexet ugyanezekért. Toroczkai László, a párt elnöke szerint a lap a Puskás megnyitóját követően magyargyűlöletre uszító videót, véleménycikket és karikatúrát közölt.

Az M1 propagandaadó egy alákérdezős interjúval is megsegítette Toroczkai uszítóhakniját, hogy aztán most a kormányoldal hisztériájának következő epizódjaként már zsidózó plakátokkal hergeljenek valakik újságírók ellen 2019-ben, Magyarországon.

Így hamisították a híreket Orbán alatt – 482 oldalas dokumentumot adtak át MTI-sek az új vezetésnek
Visszatértek a „kék plakátok”, Magyar Péter kiosztotta az újabb tiszás hazugságot emlegetőket
Elbocsátják a Pesti Srácok összes munkását – folytatódik a fideszes szennymédia összeomlása
Valahonnan 8,6 milliárd forintot kapott a Megafon
Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen