Azonosíthatták a Borkairól szivárogtató „ördög ügyvédje” blog szerzőjét

Egy ellenzéki párthoz közeli kör állhat a Borkai Zsolt szexvideóit kiszivárogtató „Ez az ördög ügyvédje” blog mögött, legalábbis a Magyar Nemzet azt állítja, már a rendőrség látókörében van a társaság.

A kormánypárti üzenőfüzet szerint tehát nem egy „magányos elkövető” írta a leleplező cikkeket, és a hatóságok már nyomon vannak, így – ha sikerült beazonosítani –,

végül a blog szerzői ellen indulhat eljárás hamis vád és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt.

Mindeközben a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön azt közölte, hogy bűncselekmény hiánya miatt megszüntette az egykori fideszes polgármester ellen kokainozás és hivatali visszaélés miatt indított eljárást.

Borkai Zsolt jachtos botránya ügyében az elmúlt napokban több fejlemény is történt. A hét elején előállították azt a két nőt, akik prostituáltként dolgoztak a hajón, valamint Póczik József volt válogatott labdarúgót is, aki elmondása szerint csak futárként volt részese az ügynek. Mindhárom személyt zsarolással gyanúsítják.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták