Baleset

Halálos baleset történt Tiszakécskénél: fának csapódott egy pickup

Gazdaság

Komoly üzemanyag drágulás jön napokon belül

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Van olyan szakrendelő, ahol már az időpontkéréshez is időpontot kell kérni

Szilágyi SzabolcsSzilágyi Szabolcs

Sok budapesti szakrendelőben idénre már nem tudtak ultrahang-vizsgálatra időpontot adni, több helyen pedig nem időpontot adnak, csak azt mondják meg, mikor lehet majd ilyet kérni.

Az RTL Híradó riportjából kiderül, egy diszpécser például azt mondta a betegként telefonáló újságírónak: a jövő héten próbálkozzon újra, akkor majd kap egy januári időpontot. Egy másik szakrendelőben még eddig sem jutott, ott akkora az orvoshiány, hogy mindössze várólistára tudták volna felvenni a telefonálót, és ha valamikor majd sorra kerül, akkor akár időpontot is kérhet.

Dr. Pásztélyi Zsolt, a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a riportban elmondta,

az elmúlt évekhez képest az átlagos 18 napról 28 napra nőtt a betegfogadási listák hossza.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit közölt, jövőre elkészül egy nyilvántartási rendszer, ettől várják majd a várólisták csökkenését.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Az orvosok fele otthagyta a veszprémi kórház érsebészetét

Orvoshiány miatt nem lesz ügyelet a Péterfy Kórház érsebészetén

Meghalt egy nő a Honvédkórházban, nyilatkozott a lánya

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter

Orbán Viktor bejelentette, hogy dolgozik a kormány