Fél Budapest megbénul Erdogan miatt, holnapra tüntetést szerveznek ellene

Putyin után a másik Orbán-kompatibilis „haladó demokrata”, Recep Tayyip Erdogan is Budapesten vizitál a napokban, ami miatt kismillió helyen tilos megállni november 5-7. között a fővárosban, emellett szakaszos és időszakos útzárra is számítani kell.

A korlátozások listája iszonyat hosszú, ide kattintva láthatod részletesen, de a rendőrség térképet is készített az érintett útvonalakról:

Az érkező török elnök ellen egyébként „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” címmel tüntetés lesz csütörtök kora délutántól.

A program szerint a gyülekező 14.00 órakor lesz az Oktogonnál, onnan a Nyugati Pályaudvaron és a Margit hídon át az autós, biciklis és gyalogos tüntetők elindulnak a Széll Kálmán térre, ahol 17.00 órától tartanak beszédeket, utána pedig az Ostrom utcán keresztül elindulnak a Várba a tüntetők.

Orbán Viktor épp ráért, beugrott megnézni az isztambuli BL-döntőt

Leállt a Keleti pályaudvar

Erdogan nyerte a török elnökválasztás második fordulóját

Orbán Viktor Erdogan török elnökkel tárgyalt

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét

Megakadályozták a rendőrök, hogy Erdogan ellen tüntessen a Momentum képviselője