Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Kirakhatja az új ellenzéki polgármester Matolcsyék doktori iskoláját a budai várból

Engedély nélkül használja a budai vár felújított műemléki épületét a Matolcsy György jegybankelnökhöz köthető Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány doktori iskolája, de lehet, hogy már nem sokáig.

Az Index írta meg korábban, hogy az iskola jogi vitába keveredett a környéken lakókkal, mivel az MNB/PADA oktatási célúnak titulálja a felújítást, noha a vendéglátóipari és a rendezvényközpont-funkció is komoly szerepet kapott az épületben.

A hangoskodás miatt kétszer ráhívták a rendőröket is az “iskolára”, de hiába vették el az alapítványtól az épület használati engedélyét, nem költöztek ki.

Az elkeseredett lakók számára a párbeszédes V. Naszályi Márta október 13-ai győzelme jelentheti a reményt. Míg Nagy Gábor Tamás, az előző, fideszes polgármester csak asszisztált Matolcsyék dajdajozásáhozhoz, V. Naszályi azt ígéri, véget vet az áldatlan állapotoknak.

A frissen megválasztott ellenzéki polgármester az RTL Híradónak azt nyilatkozta, a jegybank valóban engedély nélkül használja az értékes épületet, de ha meglesz az új jegyzője a kerületnek, megszüntetik a jelenlegi törvénytelen helyzetet.

Matolcsyék azonban nyílt levélben kérik a polgármestert, hadd maradjon a doktori programjuk a Várban. A kormány a Magyar Hang cikke szerint eközben azzal kavarta meg a szálakat, hogy állítólag már egy kínai egyetemnek is megígérte, hogy indíthatnak képzéseket a jegybank által használt épületben.