Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Botkát, Szélt és Hadházyt is leigazolná a Momentum

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én.
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mi beláttuk, hogy a választói akarat helyesen az együttműködést preferálja az Orbán-rendszer pusztításával szemben – mondta a Népszavának adott interjújában Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke úgy látja, „az együttműködésbe az LMP, a Jobbik, az MSZP és a DK is tud valamit beleadni”. Fekete-Győr látványosan jó viszonyban van az MSZP-ből néhány napja kilépő Botka Lászlóval, ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, nagyon korai arról beszélni, hogy Botka belépne a pártjába, de szoros az együttműködésük.

„Hasonló a helyzet Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal is, akik talán a legközelebb állnak hozzánk”

– fogalmaz, de nem akarja siettetni a dolgot. Mindenesetre reméli, 2022-ben már egy politikai közösségben folytathatják.

A Momentum elnökét a napokban a pártjánál tartott házkutatásról is kérdezték. Fekete-Győr András ezzel kapcsolatban azt mondta, a NAV munkatársai az irodáikban keresgéltek, majd átmentek a könyvelőikhez, ahol lefoglaltak ezer oldalnyi dokumentumot.

„Besározás, nyomasztás, tesztelés. Nekünk tiszta a lelkiismeretünk, nincs félnivalónk, nincs takargatnivalónk, és nincs veszítenivalónk. Összezárunk és dolgozunk tovább minden erőnkkel annak biztos tudatában, hogy jó úton járunk. Jöjjenek csak, de 2022-ben jönni fogunk mi is”

– mondta arra válaszul, mi lehet az akció célja.

Arra a felvetésre, hogy DK-Momentum párbaj kezdődik az ellenzék vezetőjének helyéért, Fekete-Győr azt felelte: nem szeretne párbajozni a DK-val, hiszen fiatalon még „Gyurcsány Ferenc felelőtlen és káoszba hulló kormánya ellen” tüntetett.

Úgy látja, a Fideszből kiábrándult embereket és az évente nagykorúvá váló 120-130 ezer fiatalt a Momentum lesz képes megszólítani.

Keményen felkérdezték a parlamentben a tovább magyarázkodó Polt Pétert

Leköptek egy másfél éves kisgyermeket a Momentum utcai kampányolásán

„Mocskos komcsi” – Dávid-csillagot festettek a Momentum előválasztási plakátjára Budapesten

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt