Kiadós eső érkezik hétfőn, mutatjuk, mire számíts

Ahogy korábban írtuk, a hétvégén felmelegedés kezdődik, 20-21 fokos csúcshőmérsékletet is mérhetünk a jövő hét első napjaiban, az Időkép előrejelzése szerint azonban kiadós esőre is számítani kell.

Szombaton egy melegfront miatt felhős időre számíthatunk, reggel helyenként, a délután folyamán egyre több helyen eredhet el az eső, a déli-délkeleti szél pedig megélénkül. 7-16 fokra van kilátás, a Nyugat-Dunántúlon lehet melegebb.

Vasárnap reggel még többfelé eshet, aztán csökken a csapadékhajlandóság, a felhők közül a nap is előbújhat. A déli szelet élénk, erős lökések kísérik majd, északnyugaton viharossá fokozódhat a légmozgás. Enyhe idő várható: reggel 6-12, nappal 12-20 fok valószínű.

Sokfelé eső, zápor

Hétfőn az előrejelzés szerint egy hullámzó frontrendszer csapadékzónája érkezik meg a reggeli órákban nyugat felől, és az esti órákra kelet felé haladva át is vonul felettünk. Emiatt sokfelé kell esőre, záporokra számítani, délnyugaton akár az ég is megdörrenhet.

A hétvége időjárása ☂️🌦A feltámadó déli szél meghozza hétvégére az enyhülést. Vasárnap már 20 fok is előfordulhat. A…

Posted by Időkép on Friday, November 1, 2019

A szakemberke szerint kiadósabb csapadékra van kilátás,

a Dunántúlon és északon 10 milliméter körüli mennyiségre van esély.

Fordul az időjárás, már látszik, mi vár ránk a hétvégén

Súlyosbodik: a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat adtak ki több járásra

Itt csap most le a vihar: ma is több hullámban várható zápor, zivatar

Elverte a jég Zalát, videón mutatjuk a kihalt utcára lecsapó jégesőt

Másodfokú riasztást adtak ki számos járásra, órákon belül lecsap a vihar

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot