Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Késsel vagdosott egy nő az utcán Pécsen, a fia is beszállt a balhéba

Harta ViktorHarta Viktor
A betört kocsiablak.
A betört kocsiablak. Fotó: police.hu

Egy 62 éves helyi nő ellen könnyű testi sértés, 25 éves fia ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, valamint közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt nyomoznak a pécsi rendőrök.

A hatóság közlése szerint a nő egy bonyhádi férfival vitatkozott össze még áprilisban Pécsen. Az asszony a nála lévő késsel megvágta a férfit, aki ezután menekülőre fogta: beült a kocsijába, induláskor azonban még rúgott egyet a nő felé. Ezt meglátta a nő 25 éves fia, aki a kocsi után futott, és betörte annak vezetőoldali ablakát.

A rendőrök a helyszínen elfogták az asszonyt és a fiát, majd előállították őket. Kihallgatásukon mindketten beismerték tettüket, az ügy vizsgálata mostanra fejeződött be, az ügyészség dönt a további sorsukról.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Maszkos férfi rabolt ki egy pécsi gyógyszertárat fényes nappal, még szökésben van

Hármas karambol történt Pécsen

Most érkezett: megölte csecsemőjét egy 15 éves lány hajnalban Pécsen

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”