27 fát vágnának ki Budakalásznál, a Duna-parti ősfásnál

27 ártéri erdei fát terveznek kivágni a Budapestet Szentendrével összekötő, Natura 2000-es területen haladó bicikliút mentén a Duna-parton, Budakalásznál. A témát feltáró Index azt írja, a bringautat az Eurovelo 6 nemzetközi bicikliút építése részeként kiszélesítik,

a fák pedig útban vannak.

A beruházást végző Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. azt közölte, a fák nem őshonos fajták, és vélhetően nem is kell majd annyit kivágni, ugyanakkor 42 fa gyökérzetét speciális gyökérvédelemmel óvják meg. Hozzátették, a kivágásra ítélt fák pótlására őshonos fafajtákat telepítenek, valamint 3000 négyzetméter erdőtelepítésre is sor kerül.

Az Index cikke szerint azonban kevés olyan ősfás hely létezik, mint a szóban forgó terület, a környezetvédők szerint is inkább védeni kellene az ilyen területeket. Megjegyzik, a bringautat kutyások és gyalogosok is előszeretettel használják, akik szerint félő, hogy a fejlesztés után „biciklis sztráda” lesz belőle, a kétkerekűek pedig egyeduralkodóként fognak rajta közlekedni.

Hogy milyen hangulatot féltenek a természetjárók, azt a lap fotói hűen visszaadják:

Ezen a szakaszon már van egy térkövezett kerékpárút, de a szabvány betartása miatt szélesíteni kell, és emiatt fákat akarnak beáldozni.

Posted by Index.hu on Tuesday, October 22, 2019

Már látszik, milyen idő várható a hétvégén

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort

Ukrán drónok elfogásáról hazudozott a kormánysajtó, a HM-nek kellett helyretennie a dolgot

Rátámadt a kormány a civil szervezetekre és a független sajtóra, Karácsony Gergely üzent

Karácsony Gergely azt kéri, hogy az Európai Bíróság azonnal függessze fel Orbánék Oroszország-törvényét

Korrupt rendőröket ítéltek el a Szegedi Törvényszéken