Kitiltaná a Lokált a közterületekről Karácsony Gergely

Hazug kiadványnak nevezte Karácsony Gergely a kormányzati agymosóközpont alá tartozó, aluljárókban osztogatott ingyenes propagandalapot, a Lokált.

Budapest új főpolgármestere az Indexnek adott interjújában világossá tette,

mindent megtesz majd annak érdekében, hogy közterületen ne lehessen teríteni az „újságot”.

A lapnak jelenleg érvényes szerződése van a BKK-val, de hogy milyen feltételek mentén lehet ezt felmondani, azt egyelőre Karácsony nem tudta megmondani.

Az Index felidézte: a 2016 nyarán a Metró újságot váltó Lokál eleinte napi 150 ezres példányszámban jelent meg, kiadójában az induláskor Habony Árpád is tulajdonos volt. A „lapból” ezután menetrend szerint ömleni kezdett a kormánypropaganda, hiteltelenségét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy

volt olyan cikkük, amelyben 11 állítás bizonyult hamisnak.

Legutóbb még a vasárnapi, tényszerűen visszaellenőrizhető ellenzéki sikert is úgy tálalták, mintha a Fidesz győzött volna a fővárosban.

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Vádat emeltek Karácsony Gergely ellen

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Magyar: Baltával támadtak a Tisza önkénteseire Debrecenben