Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Fellökték az utcán Wittinghoff Tamás 90 éves apját

Két fiatal férfi és egy nő fellökte az utcán Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester 90 éves apját, miután megtudták, hogy az idős férfi a politikus apja.

A várost 28 éve vezető, és vasárnap újrázó Wittinghoff az Indexnek elmondta, az eset még szeptember 30-án történt. Apja azt mondta, nem sérült meg, ne tegyenek feljelentést. A polgármestert azonban nem hagyták nyugodni a történtek, beszélt a budaörsi rendőrfőkapitánnyal, aki hivatalból eljárást indított. Ennek során kezdték begyűjteni a térfigyelő kamerák felvételeit, és meghallgatták az idős férfit is.

„Megviselt a dolog. Azért nem fordultam a nyilvánossághoz, mert arra gondoltam, ez annyira abszurd, hogy el se hinnék már a budaörsiek. Beszéltem róla a fideszes alpolgármesteremmel, benne nem volt kétség, hogy ez megtörténhetett”

– mondta Wittinghoff, akit a választás előtt egy szexvideóval próbált ellehetetleníteni a Fidesz-propaganda.

A politikus azt is hozzátette:

„Hogy van-e mindehhez közük a Fidesz kampányfelelőseinek, vagy három hülye volt, aki így fejezte ki véleményét, nem tudom. De annyi mindent láttunk már és ennyi mindenről hittük, hogy ez a kampány legalja, aztán mindig kiderült, hogy van aljább alja.”

Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy fiatal magyar kézilabdázó

Gázolt a vonat Budaörsön, a katasztrófavédelem is a helyszínen van

Tragikus balesetben meghalt egy budaörsi gimnázium 18 éves diákja

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt