Vádat emeltek VV Fanni gyilkosa ellen, 30 év fegyházat kért rá az ügyészség

A férfi kitart amellett, hogy nem ölt meg senkit.

Novozánszki Fanni.
Novozánszki Fanni.

Emberölés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken B. Lászlór ellen, aki 2017-ben értékeinek megszerzéséért megölhette az RTL valóságshowjában VV Fanni néven ismertté vált Novozánszky Fannit.

A fővárosi főügyészség azt írta, hogy a 35 éves férfi – akinek nem volt állandó munkahelye és rendszeres jövedelme – a nőtől akart pénzt szerezni, ezért 2017 novemberében találkozót beszélt meg vele a sértett budapesti lakására.

A férfi ott az értékek megszerzéséért – a sértett halálába is belenyugodva – bántalmazni kezdte a nőt, aki vérző sérülést szenvedett és magatehetetlenné vált. A vádlott több értéktárgyat magához vett, és a nő okmányait, valamint olyan dolgokat is eltett, amelyekkel utazás látszatát keltette.

Ezután a magatehetetlen nőt az autójába tette, majd az időközben elhunyt áldozata holttestét a Dunába rejtette.

A vádlott ezután további értékeket is elhozott a sértett lakásából.

A főügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A 24.hu megjegyzi, a minősített emberölést a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel „jutalmazza”. A lap úgy értesült, a főügyészség életfogytiglant kért B. Lászlóra, azzal, hogy legkorábban csak 30 év múlva bocsáthassák szabadon feltételesen.

A házi őrizetben lévő B. László kitart amellett, hogy nem ölt meg senkit.

Kapcsolódó hírek