A Századvégnél is csökkent Tarlós előnye

Már a kormánybarát „kutatóintézet” is lejtmenetben látja a Fidesz jelöltjét.

A kampányidőszak végéhez közeledve továbbra is Tarlós István a legesélyesebb főpolgármester-jelölt, ugyanakkor a választást közvetlenül megelőző napok mozgósító tevékenységére a megszokottnál nagyobb hangsúly kerülhet – derül ki a Századvég Alapítvány friss választási előrejelzéséből.

A kormányközeli közvélemény-kutató arról is magyarázott: természetes jelenségnek tekinthető, hogy az intenzív kampánytevékenység hatására a kampány utolsó napjaiban éleződik a verseny az egyes jelöltek között. Mérésük szerint a válaszadók 49 százaléka voksolna a regnáló főpolgármesterre, míg Karácsony Gergely támogatottsága 44 százalék, Puzsér Róbert jelenleg 6 százalékon áll, Berki Krisztiánra pedig mindössze a válaszadók 1 százaléka szavazna.

Emlékezetes, szeptember végén arról mesélt a „kutatócég”, hogy még a baloldali szavazók is Tarlós győzelmét várják, Karácsony Gergely esélytelen.

A voksolásig hátralévő napokban kulcsszerepe lesz a mozgósító tevékenységnek, melyben a kormánypártok általában eredményesebbek, azonban a kampány során aktivizálódó protest szavazók megjelenése jellemzően az ellenzéki jelölteknek kedvez – magyarázzák legújabb elemzésükben.

szazadveg_chart

Forrás: Századvég

Az adatfelvétel október 9-10-én, 800 fő megkérdezésével történt.

Megszorítások és társadalmi válság jöhet, ha Orbán marad hatalmon – felmérés

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Lopnak: nemzeti szégyenfal indult az Orbán-rendszer milliárdos gazembereinek

Rohad a narancs: újabb reményteli közvélemény-kutatás jött ki

Navracsics Tibor: a Fidesz-KDNP hisz szeretet és az összefogás erejében

Megsértett, kidobott tiniként tombol Orbán Viktor a Facebookon