Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Kubatov szerint Lázár János Botka győzelméért szorít

Lázár János meglepő módon nem mocskolta Botka Lászlót egy rádiós beszélgetésben, egész pontosan azt mondta, hogy a szegedi szocialista polgármester ellenzékiként is képes a kormánnyal együttműködni.

Kubatov Gábor, a Fidesz egyik alelnöke ennek kapcsán a SzegedMa.hu kormánybarát oldalnak arról magyarázott, Lázár János egy kiváló stratéga, védi a városát, ezért

neki az az érdeke, hogy Szeged élére egy „alkalmatlan” (vagyis ellenzéki) polgármester kerüljön, amilyen Botka is.

Ha ugyanis Szegedet egy erős, kormánypárti polgármester irányítja, akkor Hódmezővásárhelynek – ahol korábban Lázár polgármester volt – fejlesztési forrásokból is jóval kevesebb jut majd – magyarázta Kubatov.

Lázár János maffiamódszerekkel fenyegette meg a Spart

Magyar Péter sms-t küldött Kubatovnak és Rogánnak

Lázár János, miközben a Fidesz éppen Novákot siratta: „Itt a farsang, áll a bál”

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt