Tízmilliárdokat osztogathat el nyugdíjprémiumként a kormány

Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember is megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a közmédiában.

Novák Katalin elmondta, az állam akkor tud nyugdíjprémiumot adni, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Idén 4,6 százalékkal nő a magyar GDP, így a prémium 22 ezer forintos maximális összege minden eddiginél magasabb.

A nyugdíjprémium összegét még Orbán Viktor jelentette be október elsején, szavai szerint az átlagos összeg 20 160 forint lesz. Ha ezt felszorozzuk a jogosultak számával, azaz 2,5 millió fővel,

50 milliárd forintot kapunk.

Csütörtökön Novák beszélt a nyugdíjkorrekcióról is, megjegyezve, a juttatások átutalása november 12. után történik, és az összeg postai úton is novemberben érkezik.

Dörzsölhetik a nyugdíjasok a tenyerüket, pénz áll a házhoz

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Teljes a pánik: már Orbán Viktor is a 14. havi nyugdíjjal pettingeli a nyugdíjasokat

Bejelentette az államtitkár, hogy a nyugdíjasok megkapták az utalványokat

Magyar Péter: a Tisza Párt készen áll a kormányzásra

Kiszivárgott Orbánék 1200 oldalas (tarja, dagadó stb.) titkos dokumentuma