Orbán elárulta, mennyi lesz a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés

A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

A miniszterelnök arról magyarázott: a nyugdíjprémium – a „nyugdíjasokkal kötött megállapodás” alapján – a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíjkiegészítés pedig az infláció mértékével függ össze. Orbán megemlítette az Erzsébet-utalványt helyettesítő, kampányra időzített rezsiutalványt is, melyet elvileg már ki is vittek mindenkinek a postások.

Orbán szerint a magyar gazdaság bővülése idén minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz, az óvatos becslések szerint talán 4,6 százalék is lehet. Hozzátette: az európai gazdaság lehetőségei jövőre ugyan szűkebbek lesznek, mint idén, de úgy tudja, a magyar gazdaság ezt a következő évben még nem fogja megsínyleni,

várhatóan a jövő év második felében is lehet számolni nyugdíjprémium kifizetésével.

Hadházy: Orbán mentelmi jogának kiadását sem kell megvárni, pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni
Orbán Viktor az Egyesült Államokba menekülhet
Ennyien kaphatnak nyugdíjemelést még idén, ha megvalósul a Tisza-kormány terve
Pottyondi Edina az Orbán Viktor-interjúról: „Egy elgyötört szélhámost láttam”
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!
Reagált a NAV a hírekre, miszerint a Fidesz oligarchái nagytételben utalják ki a lopott pénzeket Magyarországról