Meglepő vallomást tett a nyíregyházi apát és fiát agyonlövő vadász

Vallomása szerint nem gyilkolási szándékkal ment a nyíregyházi Diák utcába H. Miklós, aki augusztus 26-án engedéllyel tartott golyós vadászpuskájával agyonlőtt egy 41 éves férfit, majd a férfi segítségére siető, annak 65 éves apját is – írja a Blikk.

A lap szerint a férfi a rendőröknek azt mondta, csak rá akart ijeszteni haragosára, a panziótulajdonos 41 éves N. Jánosra. A Blikknek a kettős gyilkosság vádlottjának ügyvédje azt mondta, nem volt elsődleges ölési szándék a két halálesetnél,

az események szerencsétlenül alakultak,

védence az elmúlt három évben makulátlan életet élt.

Egy helyi vadász a Blikknek azt is mondta, a vádlott tudott lőni, elsőre megfelelt a vadászvizsgán. Az első lövésnél alig négy méter lehetett H. Miklós és N. János között, szavai szerint ilyen közelről egy vadász bármit eltalál.

H. Miklós tényleges életfogytiglant is kaphat, ugyanis aljas indokból elkövetett kettős emberöléssel gyanúsítják. A férfi beismerte tettét, letartóztatását szeptember 28-ig rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság.

Elutazik Kövér László

Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát