Kitálalt a fideszes: központilag adták ki, hogy bevándorláspárti szivárványkoalícósnak kell hívni az ellenzékieket

Koczka Tibor
Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere. Fotó: Facebook/Koczka Tibor

Az Úgytudjuk.hu készített interjút Koczka Tiborral, Szombathely fideszes alpolgármesterével, aki 2014-ben még a Fidesz helyi listavezetője volt, mára azonban rendesen összebalhézott Hende Csabával, és pártjával is szembefordult, októberben már függetlenként méreti meg magát.

Konfliktusairól azt mondta:

„Az első igazán nagy felháborodásom az tavasszal volt, amikor a frakciótársaimnak – meg nekem is, csak én nem hajtottam végre – kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulónak kell megszólítani a képviselő társaikat. Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, egyformák, mi pedig a keresztény konzervatív oldalon állunk. A másikat emberi méltóságában hogy lehet így megalázni. Nem a véleményét mondta el, hogy szerinte XY bevándorláspárti, hanem a nevük elé mondták, kivétel nélkül.”

Koczka szerint – akinek segítségével 2019 elején a szombathelyi egyesült ellenzék megszerezte a közgyűlési többséget – már „régen nem arról van szó, hogy keresztény, konzervatív kultúra, hanem arról, hogy Hende Csabának van egy csapata és a hatalom megtartása a cél, kerüljön ez bármibe is”.

„Sajnálom, hogy a többiek nem álltak ki mellettem. Tudom, hogy van olyan, aki úgy látja a dolgokat mint én, de valamiért nem mernek kiállni. Én nyugodtan alszok”

– tette hozzá az alpolgármester.

Durva baleset az M1-esen: egy halott, nyolc sérült

Elutazik Kövér László

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Súlyos frontális baleset a 6-os főúton, egy nő meghalt

Lezuhant egy gyerek az esztergomi várfalról

Több jármű karambolozott az M5-ösön Ócsánál