Növényekkel torlaszolták el az üléstermet a szombathelyi fideszesek, amikor rájöttek, hogy kisebbségbe kerültek

Széles összefogással többségbe került az ellenzék a szombathelyi közgyűlésben, rég nem tapasztalt szituba sodorva a kormánypárti szekciót.

A Nyugat.hu tudósítása szerint a város ellenzéki pártjai Éljen Szombathely! néven fogtak össze, és új csoportot alakítottak, hogy közösen készüljenek az önkormányzati választásra. Sikerült maguk mellé állítaniuk a korábban Fidesz-közeli Molnár Miklós alpolgármestert, így jött össze a többség,

ami pedig azt eredményezte, hogy a Fidesz nem tudta érvényesíteni szavazáskor az akaratát.

Puskás Tivadar fideszes polgármester ekkor szünetet rendelt el, és a lap tudósítása szerint egyszerűen lezárták a közgyűlési termet. A blokádba pedig

egy széket és cserepes növényeket is bevetettek:

Ülésteremvédelmi tuja a szombathelyi közgyűlésben.

Ülésteremvédelmi tuja a szombathelyi közgyűlésben.Fotó: nyugat.hu

Az időhúzásra és a gyermeteg barikádozásra azért lehetett szükség, mert a fideszesek a helyszínre riasztották Hende Csabát, Szombathely országgyűlési képviselőjét. Hende később meg is érkezett, és Molnár leárulózásával folytatódott az közgyűlés.

A nap további szombathelyi eseményei a Nyugat.hu folyamatos tudósításában követhetők.

A cikk címe korábban úgy szólt, hogy „tujával torlaszolták el…”, de Árpád hívta fel a figyelmünket, hogy valójában egy Ficus benjamina és egy Araucaria (szobafenyő) az a „tuja”. Az érintettektől elnézést kérünk!

Négy embert megkéseltek Szombathelyen

Elromlott a vécé a vonaton, pisiszünetet tartottak egy megállóban

Tornádó volt Szombathelynél – itt a félelmetes videó!

Megszólalt a rendőrség a szombathelyi kórházban ápolt, bántalmazott csecsemő ügyében

2,7 milliós arany napszemüveget találtak Szijjártónén, „az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén”

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója