Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Vajna Tímea: „kérte, hogy aludjak vele”

Harta ViktorHarta Viktor
Vajna Tímea: „kérte, hogy aludjak vele”
Fotó: Facebook/Vajna Tímea

Könyv készül Andy Vajna filmes életéről, melyben Vajna Tímea több, eddig ismeretlen részletet is elárult kapcsolatukról – írja a 444.hu a könyvből részleteket megszellőztető Story magazin nyomán.

„Leültünk az étteremben, és egyből azzal kezdte, hogy gyönyörű a szemem. Én meg bebandzsítottam, és ez nagyon tetszett neki”

– így indult például a románc Vajna Tímea szerint, majd ezután Andy Vajna három hónapig kereste, de ő nem reagált:

„ódzkodtam tőle, hogy mit akarhat tőlem ez az idős pasi”.

Miután Damu Roland bántalmazta Vajna Tímeát, segítséget kért a filmes szakembertől, ezzel kapcsolatban a celebnő azt mondta:

„Mindig felmentem hozzá az Abos utcai lakására, és mint két lelki sérült ember, beszélgettünk egymással. Benne még friss volt a fia elvesztése utáni fájdalom, bennem meg a Damu-ügy.”

„Felajánlotta, hogy menjünk el valahová Európába, Rómába, azt hiszem. És még a közös út előtt kérte, hogy aludjak vele”

– folytatódik a visszaemlékezés arról az időszakról, amikor Rómában végül egymásba szerettek.

A lánykérés állítólag egy VIP-asztal miatti veszekedésből pattant ki, és Tímea szerint Andy inkább az esküvő után lett adakozóbb, leste minden kívánságát.

„Persze kontrollálta az anyagiakat, nagyon keményen, nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna, de olyan életet biztosított… És később adott egy hitelkártyát, amivel bárhová bemehettem és vásárolhattam. Sokszor a barátnőimnek vásároltam, nem magamnak. Előfordult, hogy Andy a hónap végén megdorgált, hogy túl sokat költöttem, de egyébként szabad életet biztosított”

– mesélte, hozzátéve, férje halála után fel kell építenie magát, vigyáznia kell a pénzre. „Amióta meghalt, hirtelen felnőttem” – mondta.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

2,6 milliárdos luxusvillát vásárolt Vajna Tímea

Vajna Tímeának még mindig fáj a tüdeje és a mellkasa

Kiderült, kitől bérli a 850 milliós budai luxusvillát Vajna Tímea

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Tóth Gabi: Mindegy hányszor törtek össze a múltban, ha érzed, hogy élsz

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira