Stewardessek mentettek meg egy epilepsziás utast a budapesti járaton

Az utaskísérők gyors és profi fellépése mentette meg egy utas életét a Wizz Air egyik Spanyolországból Budapestre tartó járatán – írja az Index a légitársaság közlésére hivatkozva.

A baj állítólag a leszállás megkezdése előtt 10 perccel kezdődött, az utas – egy spanyol nő – ekkor lett rosszul a kabin hátsó részében. Tünetei alapján valószínűleg epilepsziás nagyrohama volt, a légzése is leállt.

A személyzet rögtön a segítségére sietett, az egyik utaskísérő azonnal megpróbálta újraéleszteni, ám az utas állkapcsának izmai begörcsöltek.

Az utaskísérő egy határozott mozdulattal szabaddá tette a légutakat, így az utas újra lélegezni kezdett, és magához tért

– írja a Wizz Air közleménye, hozzátéve, Budapesten már orvosi segítség várta az utast, aki végül orvosi segítséggel és családjával együtt elhagyta a fedélzetet.

Az Indexnek egy szintén a gépen utazó szemtanú egyébként azt írta, az életmentésben inkább „a fedélzeten utazó orvosnak volt kulcsszerepe, aki a stewardessek kétségbeesett kérdésére, hogy van-e orvos a gépen, jelentkezett”.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíregyházán

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt