Kényszerleszállást hajtott végre egy Wizz Air-gép Budapesten

Wizz Air repülő
Fotó: Facebook/Wizz Air

Füst volt egy útját Budapesten megszakító Wizz Air járat fedélzetén, ezért a Craiova és London-Luton között közlekedő járat vasárnap kora reggel leszállt a magyar fővárosban, a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodott – írja az Airportal.

A szakportál szerint a diszkont légitársaság W4 3751 számú járatát teljesítő A320-as hajnalban szállt fel a romániai Craiova repülőteréről, és már Magyarország légterében repült, amikor a személyzet az út megszakítása mellett döntött, mert

füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül.

A pilóták Kecskemét térségében fordultak Budapest irányába, és biztonságosan leszálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A járat fedélzetén 180 utas tartózkodott, akik a repülőgép, valamint a 6 fős személyzet cseréje után folytatták útjukat Lutonba 9.51-kor.

Az Airportal megjegyzi, az érintett 12,5 éves repülőgép a Wizz Air flottájának egyik legöregebb tagja.

Visszatért a hókáosz: ezt kell tudni most – akár 15 centi hó is lehet

Baj van, átmenetileg nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Eltört a sín a „felújított” győri vonalon; napokig tartó káosz, késések várhatók

Gázolt a vonat Budatéténynél, elesett a pusztaszabolcsi vonal