Helyreigazítás

Az internetes portálunkon 2019. augusztus 11-én „Baltával vertek agyon egy kutyát Dencsházán, a polgármester szerint ez nem állatkínzás” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy „Kobrának többen beszóltak posztja alatt, a polgármester többeknek vissza is vágott. A 444.hu szúrta ki, hogy a falu első embere az egyik kommentelőnek válaszul megállapította, hogy ami történt, az nem állatkínzás, mert a csirkéket is levágják”.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Dencsháza hivatalos kommünikéjén kívül Kobra Ottó polgármester semmilyen formában nem szólt hozzá a kommentekhez. A fenti idézet nem tőle származik. A hivatalos álláspontja továbbra is az, melyet korábban kifejtett, hogy az állatkínzást és bármilyen más erőszakos bűncselekményt elítéli.

Ezen valótlan tényállításért elnézést kérünk az érintettől!

Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni