Zivatarok miatt veszélyjelzést adtak ki hét megyére

Hét megyére adott ki veszélyjelzést hétfő reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat, mivel a prognózis szerint a mai napot sem ússzuk meg égzengés nélkül.

A meteorológusok szerint hétfő délelőtt szinte felhőtlen lesz az ég, majd délután nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, gomolyfelhők képződnek, de továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Elsősorban a Kisalföldön, az északi hegyekben és északkeleten alakulhatnak ki délutáni záporok, egy-egy zivatar sem kizárt. A zivatarfelhők környékén néhány viharos széllökés előfordulhat.

Forrás: met.hu

A nyugatira, délnyugatira forduló szél napközben az Észak-Alföldön, északkeleten megélénkül, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 29 fok között várható. Késő este általában 16, 21 fok valószínű, de a nagyobb városokban és a Balaton partján kissé enyhébb is lehet az idő.

A folytatásban visszatér a kánikula, szerdán már 35 fok is lehet, de úton a következő hidegfront is.

Sarkvidéki hideg érkezik, órákon belül eléri az országot

Ezt nem tesszük zsebre: a jövő héten még havazás is lehet

Kiadós eső érkezik, elmoshatja a nemzeti ünnepet