Húsz embert mészárolt le egy férfi egy texasi áruházban

Lövöldözés volt szombaton a texasi El Pasóban, egy Walmart áruházban, ahol egy 21 éves férfi vélhetően rasszista indíttatásból ölt meg 20 embert, 26-ot megsebesített.

A 444.hu azt írja a mészárlással gyanúsított Patrick Crusius egy puskával kezdett lövöldözni az iskolakezdés miatt zsúfolásig megtelt áruházban, a halottak között három mexikói állampolgár, a sebesültek között pedig hat mexikói van.

A rendőrség előzetes nyomozása alapján valószínű, hogy gyűlöletből elkövetett bűncselekmény történt, Crusius

a származása, bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján választotta ki az áldozatait.

A férfi egyébként ellenállás nélkül adta meg magát a rendőröknek.

Az ügyben vizsgálódó FBI azt is próbálja kinyomozni, hogy a merénylő írta-e azt a névtelen, fehér-nacionalista kiadványt, mely a helyi latin közösség ellen irányult, és amit a 8chanen publikáltak. Ha igen, akkor a mostani eset öt hónapon belül már a harmadik, melyet ezen az oldalon jelentettek be.

Karácsony Gergely azt kéri, hogy az Európai Bíróság azonnal függessze fel Orbánék Oroszország-törvényét

Már látszik, milyen idő várható a hétvégén

Kirúgták a BKV vezérigazgatóját, miután súlyos bűnszervezetre derült fény körülötte

Elraboltak egy asszonyt Óbudán, eladták a lakását

Itt a külügy válasza a kémbotrányra

Korrupt rendőröket ítéltek el a Szegedi Törvényszéken