Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Megvan az ellenzék közös polgármesterjelöltje a II. kerületben

Őrsi Gergely
Őrsi Gergely Fotó: Facebook/Őrsi Gergely

Őrsi Gergely a II. kerület MSZP-s képviselője lesz az ellenzéki összefogás közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson.

A jelölt vasárnap, a kerületben tartott sajtótájékoztatón elmondta, azt szeretnék, ha az önkormányzati politika nem merülne ki a rendezvényszervezésben és a nagyotmondásban, hanem meghallgatná és megoldaná az itt élők problémáit.

Orbán Viktor szombati tusnádfürdői beszédére utalva úgy fogalmazott, kard helyett olyan eszközöket akarnak a kezükbe venni, ami az ott élők mindennapjainak jobbá tételét szolgálja.

Őrsi Gergely kiemelte,

nem háborús övezetet szeretnének, hanem európai színvonalú egészségügyet, megbízható szelektív hulladékszállítást, valamint az illegális sittlerakás megszüntetését és a gyomnövények időben történő lekaszálását.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője elmondta, Budapesten mindenhol összejött az ellenzéki együttműködés, ami segíthet abban, hogy „visszavegyék Budapestet a Fidesztől”.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, helyi képviselőjelöltje felháborítónak nevezte, hogy a II. kerület jelenlegi vezetése képtelen élni a modern világ kínálta lehetőségekkel. Az ellenzéki politikus ingyenes kerületi internetet, egyszerű elektronikus ügyintézést, a fenntarthatóság növelését, valamint a közlekedés és az oktatás korszerűsítését ígérte.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, Őrsi Gergely személye garancia arra, hogy a II. kerület szociálisan érzékenyebbé, környezettudatosabbá váljon.

Szepesházi Péter egykori bíró, helyi képviselőjelölt céljaik között említette a „fenyegető iskolabezárások” megakadályozását, a „kérdezni és tudósítani képes” kerületi média kialakítását, valamint a kevésbé tehetős helyi polgárok otthonteremtésének támogatását.

Szalai Kriszta színművész, helyi képviselőjelölt elmondta, megválasztása esetén az átgondolatlanság, a kapkodás, az „EU-s pénzek ablakon kidobálása” ellen kíván tenni.

Őrsi Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a Jobbikkal budapesti szinten kötöttek megállapodást, a II. kerületben koordinációs tárgyalások zajlanak, polgármestert nem állítanak.

Újabb kérdésekre reagálva kijelentette, az MSZP az egész országban teljes ellenzéki egységre törekszik és automatikusan kizárja soraiból azokat, akik a közös ellenzéki jelölttel szemben elindulnak az őszi önkormányzati választáson.

Ez is érdekelhet:
Reklámtáblának csapódott és szörnyethalt egy motoros Tolna megyében

Kapcsolódó hírek

Magyar Péter már a délutáni tüntetés előtt elment a közmédiához, kiragasztotta pártja követeléseit

Szijjártó: Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

Üveggel dobálták meg a II. kerületi ellenzéki polgármestert egy utcafórumon

Taroltak a független jelöltek a tegnapi időközi választásokon

Barlangot találtak Budapesten, a II. kerületben

Újabb olimpiai bajnok indulhat a Fidesz színeiben az önkormányzati választásokon

Megoldották: Kern András többé nem parkolhat tilosban kedvenc péksége előtt

10 millió forinttal lép le a II. kerület bukott fideszes polgármestere

Százmilliót vert el az újpesti fideszes szavazatvásárlásra, így is megbukott