Egy szombat hajnali tömegverekedés miatt vasárnap leállították a FEZEN fesztivált Székesfehérváron, írtuk korábban az Index nyomán.

A lapnak beszámoló szemtanúk szerint a verekedés azt követően tört ki, hogy egy fedett helyre behúzódó társaságot ki akartak szorítani a biztonságiak. Állítólag földön fekvő embereket is ütöttek-rúgtak.

A szervezők későbbi közleményükben azt írták, a rendőrséggel közösen döntöttek úgy, hogy leállítják a rendezvényt, a közönség maradéktalan biztonsága érdekében.

Néhány órával később megszólalt a rendőrség is, a hatóság azt írta, jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, eddig annyit sikerült megállapítaniuk, hogy

egy 31 éves székesfehérvári férfi a szóváltás során késsel fenyegetőzött,

ezért vele szemben garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Megosztás