Bevásároltak a 95 éves Kati néninek a bonyhádi rendőrök, majd hazasegítették

bonyhad_idos_no_rendorok
Fotó: police.hu

Nehézkesen járó nénire lettek figyelmesek járőrözés közben a Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön a nagy melegben – írja a rendőrség honlapja.

A három egyenruhás – Millei Richárd rendőr főtörzsőrmester, Széles Zsolt rendőr főtörzsőrmester és Radó Roland rendőr százados – járőrözött június 20-án a városban, amikor meglátták az idős nőt. Azonnal a segítségére siettek Kati néninek, aki elmondta, hogy 95 éves, bevásárolni indult, de a 30 fokban nehezére esik a járás.

A rendőrök segítettek a néninek bevásárolni, ezt követően pedig az idős asszonyt haza is vitték

– írja a hatóság, Kati néni pedig állítólag könnyeivel küszködve köszönte meg az egyenruhások segítségét.

Nagy baleset Bonyhádnál, öten sérültek meg

Halálra gázoltak egy gyalogost Bonyhádnál

Bonyhádon nemzeti színű szalaggal adtak át egy nyolc beállásos parkolót

Telefont, töltőkábelt találtak egy fogvatartott végbelében a szirmabesenyői börtönben

Megszólalt a BRFK a belvárosi klubban tartott kábítószer-razzia kapcsán

24 éve tűnt el egy ajkai férfi, most novemberben derült ki, hogy mi történt vele