Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Meghalt Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Szomszédok „atyja”

Horváth Ádám rendező a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában 2014. március 5-én.
Horváth Ádám rendező a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában 2014. március 5-én. Fotó: MTI/MTVA Fotóarchívum/Zih Zsolt

Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után – tájékoztatta családja az MTI-t.

A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál.

Horváth Ádám 1930-ban született Budapesten, 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1983-tól egyetemi tanári rangban. 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben a Magyar Televízió elnöke volt.

Sokoldalú pályája során rendezett híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát, nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésenek televíziós rendezése. 1987-99 között ő volt a Szomszédok című folytatásos teleregény „atyja”: rendezője és később forgatókönyvírója is.

2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művész címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.