Megszólalt Orbán Viktor a Hableány katasztrófájáról

Azért rázta meg ennyire az országot a dunai hajótragédia, mert „akik meghaltak, azok a vendégeink voltak”

– magyarázta a Dunában elsüllyedt Hableány kapcsán Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hozzátette, egyeztetni fognak dél-koreai partnereikkel arról, milyen emléket állítsanak az áldozatoknak.

A tragédia kommentálása egyébként csak elenyésző része volt a menetrend szerinti „interjúnak”, a nagyja a szokásos brüsszelezésből állt.

Azt, hogy mely európai pártcsaládhoz tartozik a jövőben a Fidesz, Orbán „nem lényegtelen, de másodlagos” kérdésnek nevezte. Mint mondta, nem lehet lecövekelni egyetlen helyre, mert akkor kiszolgáltatnák magukat az európai politika változásainak.

„A Fidesznek nincs helye egy olyan közösségben, amelyik bevándorláspártivá válik, elfeledkezik keresztény gyökereiről, nem tiszteli a nemzeteket, a brüsszeli bürokraták foglyává lesz”

– mesélte, hozzátéve, megpróbálják korábbi formájában megtartani az Európai Néppártot, amely Helmut Kohl pártjaként tisztelte a nemzeteket, fontosnak tartotta a kereszténységet, mindig is figyelembe vette a közép-európaiak érdekeit, ugyanakkor gazdaságilag rendkívül dinamikus Európai Uniót eredményezett, amely abban a formájában „jó és hasznos volt Magyarország számára”.

A miniszterelnök szerint az uniós vezetői posztok elosztásánál a visegrádi államok érvényesíteni fogják saját szempontjaikat. Kiemelte: a politikában a fontos dolgoknál az erő számít, ennek alapját pedig az adott állam és érvei súlya adja, e két területen pedig jól áll Közép-Európa. Kell olyan vezetőnek lennie Közép-Európából, európai szinten is, aki ezt az önbizalmat, erőt, jövőre vonatkozó optimista világlátást megtestesíti, és olyan vezetőket tudunk csak támogatni Közép-Európán kívülről, akik tisztelik Közép-Európát, nem néznek le bennünket – magyarázott.

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Kiderült: valóban titkos migránstábor kialakítását tervezte az Orbán-kormány 2024-ben Vitnyéden
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”